Pedig annyira nem is. Plusz három fok reggel nyockor, koromsötét, pedig már kifelé megyünk a hosszú éjszakákból. A hosszú tespedés után, mert Szilveszter, meg Újév, aztán itt a vasárnap is, ez így egyben sok.
Szilveszterkor háromkor lehúzhattuk a redőnyt, sokan már korábban is. Fél négykor még kicseréltünk egy access pointot sok srác örömére: már a belső szobákban lakóknak sem kellett egy kis hazai szóért kimennie a lépcsőházba. Szerencsénk volt a köddel is, egyszerűen nem volt. Mert a köd nekünk a legnagyobb ellenségünk. Köd van, wifi nincs. Na, majd megkeressük az okát. Majd.
Az Óév munkája úgy este hat körül ért véget, hogy azért vacsora még legyen. Persze kár volt a sietségért, amúgy is buli volt. Ahol saláta, egybesült krumpli és hús, meg vodka, meg sütemény. Meg társaság. Meg fényképek. Aztán éjfél, pezsgő, tánc, s buli legalább az otthoni Új Évig. Vagy még tovább.
Vasárnapra tehát kell egy kis változatosság. Jönnek a cölöpök, rendesen. Ahogy a könyv, meg az mp3 lejátszó: hozza a gyorsposta. A DHL. Na, ezt látnom kell, ahogy a sárga-piros DHL trélerek beállítanak féltucatnyi cölöppel... Hamar törik azonban lelkesedésem, nem lesz DHL-szines, -logós kamion. Na, mindegy, akkor is megyek.
Kicsit körülményesen, de bejutok a munkaterületre. Sötét van még, alig fél kilenc. A cölöpös autók szép sorban várakoznak kint a parkolóban, az embereknek folyik a munkavédelmi oktatás. Lassan világosodik. Elő a láthatósági mellényt, kobakot, a szemüveget megúszom, lévén natív okullárés.
Bemelegítem fényképezőgépem, jön az első adag cölöp. Pillanatok alatt kicsomagolják őket, jön a kötöző, pár perc, az első pár cölöp már a helyén is. Majd a második pár és a harmadik. Közben érkezik a következő tréler. S kezdődik előről. Másfél óra alatt a hat kamion lepakolta terhét. A rövid vasárnapi műszak a végére ér.
A munkaterületen szép rend van, ahol veszélyes, körbekerítve, a munkavédelmi felügyelők járják a terepet, mindenki sisakban, mellényben. Hát igen...
Sok-sok éve elbűvölt már, ezek a kapitalisták, akikről tudjuk, mennyire kizsákmányolják szerencsétlen munkásosztályt, nos "ezek" mennyire odafigyelnek a dolgozók egészségére, testi épségére, életére. A munkavédelemnél nincs is náluk fontosabb. Igen, tudjuk, ezt nem is a dolgozók érdekében, hanem saját profitjuk érdekében teszik. De hát a dolgozónak is annyira rossz, ha nem esik bele egy ágaskodó betonacélokkal teli munkagödörbe, nem csapja össze két, emelés alatt álló konténer, nem dől rá egy cölöpverő gép?
Na, ugye, hogy nem?
Betartva a kijelölt utakat, figyelembe véve a korlátokat, nem besétálva a folyamatosan érkező cölöpszállók elé, kóborolhatok a területen. S fényképezem. Aztán a kezem fázik. Majd jön az a bizonyos csontig hatoló hideg... Pedig készültem a terepmunkára. De mégis. A szél bebújik kabáton alá. Usánkás-kobakos fejembe. Fél óra múlva szabályos fizikai fájdalmaim vannak. A csontom fázik, a homlokomon, az arcomon. Mintha cölöpöt vernének belé (... hogy stílusos legyek). Bemenekülök a konténerbe. Ahogy jött, el is múlt az egész fájdalom.
... ki nem megyek legközelebb...
S tiszteletem mindenkinek, akik végigdolgozzák kint a szabadban ezeket a kazahsztáni, szeles, nyirkos, hideg, teleket. S a forró, napos, szeles, poros nyarakat....
