Ezt a bejegyzést másodszor kezdem, jó fél órás gondolatírásbaöntés után a Google Chrome egyszer csak gondolt egyet s kiugrott az éppen írt bejegyzésből, kiugrott a blogból. Veszett is minden... I Love You Google!
Saját kárán az ember... most mentek...
Időközben teljessé vált a sötétség, az elveszett bejegyzést még úgy kezdhettem, hogy "Lassan leszáll az este" vagy valahogy így, mert nem volt sötét, hiszen alig múlt kilenc óra. De most már fél tízen túl járunk, a távolban már csak a fények ragyogása látszik. Ha világos lenne, akkor sem sokkal több, lévén Tranzit Hotelünk a városon túl, egy percre a reptértől, mögöttünk sok puszta s azon túl valami, ami a sötétben ide fénylik.
Reggel tovább. Kis vargabetű, Isztambulon át, bő órás idővel a csatlakozásig. Hacsak nem járok megint úgy, mint legutóbb, amikor legalább egy órát araszolgattunk előre, mire begurultunk a terminálhoz. Fura volt, ahogy sorakoznak a különböző légitársaságok különböző típusú gépei szépen egymás után, mint szerda délután az autók a Múzeum körúton, s araszolunk, araszolunk előre... A fel/leszálló pályán meg percenként húzott el egy-egy újabb gép.
Hol van ehhez képest Ferihegy forgalma?
Gépünk Almatiból jön, vagy Asztanából? Vagy mindkettőből? Majd tovább a Kaszpi-tenger északi széle fölött, át a Volga-deltán, Kalmükia pusztaságai, a Kaukázus északi lankái, a szépen művelt Sztavropoli terület felett, s a Fekete-tenger. A Boszporusz fölött már leszálláshoz készülődünk. Vagy egyből rá a reptér betonjára, vagy egy kis rákerülés a Márvány-tenger fölött, kiegészítve egy kis légi városnézéssel.
Szeretek repülni.
Budapest onnan már csak egy ugrás. Alig végez az ember az ebéddel, már alattunk Déva, Arad, Gyula, Szolnok. S ebédidőre otthon is vagyok, Mogyoródon.
... az összes légióra alig több, mint a szárazföldi, 350 km autózással töltött idő...
