Városi kalandok

Volt nekem egy azerbajdzsáni származású ismerősöm még sok-sok évvel ezelőtt. Félig azeri, félig valami más, a soknemzetiségű Szovjetunióban ezt igazán sohasem lehetett tudni, mindesetre Gurjevben lakott. A kis világvégi por- és sárfészekben, ahol véget ér Európa és kezdődnek Közép-Ázsia ...sztánjai. A harmadik évet kezdhettük talán a MAGYI-n, nemrég érkezett meg otthonról. Meghívott magához egy kis pofaviztire, előkerült egy kis hazai, zöldség, gyümölcs. "Saját termés" - mondta büszkén, miközben rágcsáltuk a sárgarépát. Az Ural folyó mellett van telkük, ott terem, Európa és Ázsia határán. "Ja, Tengiz, igen, hallottam. Nagy munkák kezdődnek ott, a semmi közepén. Csak helikopterrel lehet lemenni oda, több száz kilométer".

Akkoriban ez nem jelentett számomra semmit. Igaz, volt olyan barátunk, akinek édesapja már ott dolgozott a nyolcvanas évek közepén, de hát kit érdekelt ez igazán élete legszebb (diák) éveinek delelőjén?

Aztán a sors úgy hozta, hogy idekeveredtem, immár harmadszorra is. Azóta nemcsak Gurjev lett Atyrau, de a sáros, poros sárfészek is szinte európai nagyváros.

... bandukolok a buszmegálló felé, át egy kereszteződésen. Dudálnak. Különösebben már nem regálok az autódudák hangjára, tudom, a helyiek mekkora vonzalmat éreznek a nyomogatására: mintha csak gázpedál és a hangjelző kürt létezne az autón, fék? Az nem, soha!

Amikor azonban a nevem helyi változatát - vannak, akik Tiburnak hívnak - vélem hallani a távolból, megtorpanok - hm, ki ismerhet engem itt, vagy csak a csalfa képzelete játszik velem? - keresem nevem világba kiáltásának forrását. Éppen kászálódik ki öreg Szamarájából, mobilja a fülén, de így is egy pillanat felismernem. Egyik tengizi rendőr haverom. Mert én nagy haverságban vagyok a helyi rendőrség minden rendű- és rangú tagjával, vagy azért, mert gyöngélkedik számítógépük, vagy azért mert van két hatalmas és gyönyörű alabaj típusú kutyájuk, s mint újdonsült kutyás, nem megyek el kutyák mellett érzéketlenül, vagy pedig ilyen-olyan indokkal (azt nem nehéz találni) előállított munkatársainkat kell kimentenem vendégszeretetük alól.

Ebédidő is van, ápolni kell a társadalmi kapcsolatokat is, javaslom, kapjunk be valamit. Ő mondja a helyet, én állom a cehhet, megyünk. Autóba ülve egyből nyúlok a biztonsági övért, megnyugtat: "Á, hagyd", s kiteszi bordó rendőrigazolványát a műszerfalra, kezreállóan. Ha netán... Pár száz méter után megvan az önkiszolgáló étterem, a TCO zárt városrésze szomszédságában, előttem az oroszt külföldiül beszélő fizet, a visszajárómat negyed óra elteltével az asztalunkhoz hozza a bodor hajú pénztároslány, az asztal tiszta, az ebéd finom, elég, rendőrhaveromról többen megtudok az ebéd végére, mint amennyire ismertem az egymás szomszédságában leélt évek során.

És feledhettem a buszmegállót is, kifurikázott velem a repülőtéri szállásomra...