Városi kalandok

Volt nekem egy azerbajdzsáni származású ismerősöm még sok-sok évvel ezelőtt. Félig azeri, félig valami más, a soknemzetiségű Szovjetunióban ezt igazán sohasem lehetett tudni, mindesetre Gurjevben lakott. A kis világvégi por- és sárfészekben, ahol véget ér Európa és kezdődnek Közép-Ázsia ...sztánjai. A harmadik évet kezdhettük talán a MAGYI-n, nemrég érkezett meg otthonról. Meghívott magához egy kis pofaviztire, előkerült egy kis hazai, zöldség, gyümölcs. "Saját termés" - mondta büszkén, miközben rágcsáltuk a sárgarépát. Az Ural folyó mellett van telkük, ott terem, Európa és Ázsia határán. "Ja, Tengiz, igen, hallottam. Nagy munkák kezdődnek ott, a semmi közepén. Csak helikopterrel lehet lemenni oda, több száz kilométer".

Akkoriban ez nem jelentett számomra semmit. Igaz, volt olyan barátunk, akinek édesapja már ott dolgozott a nyolcvanas évek közepén, de hát kit érdekelt ez igazán élete legszebb (diák) éveinek delelőjén?

Aztán a sors úgy hozta, hogy idekeveredtem, immár harmadszorra is. Azóta nemcsak Gurjev lett Atyrau, de a sáros, poros sárfészek is szinte európai nagyváros.

... bandukolok a buszmegálló felé, át egy kereszteződésen. Dudálnak. Különösebben már nem regálok az autódudák hangjára, tudom, a helyiek mekkora vonzalmat éreznek a nyomogatására: mintha csak gázpedál és a hangjelző kürt létezne az autón, fék? Az nem, soha!

Amikor azonban a nevem helyi változatát - vannak, akik Tiburnak hívnak - vélem hallani a távolból, megtorpanok - hm, ki ismerhet engem itt, vagy csak a csalfa képzelete játszik velem? - keresem nevem világba kiáltásának forrását. Éppen kászálódik ki öreg Szamarájából, mobilja a fülén, de így is egy pillanat felismernem. Egyik tengizi rendőr haverom. Mert én nagy haverságban vagyok a helyi rendőrség minden rendű- és rangú tagjával, vagy azért, mert gyöngélkedik számítógépük, vagy azért mert van két hatalmas és gyönyörű alabaj típusú kutyájuk, s mint újdonsült kutyás, nem megyek el kutyák mellett érzéketlenül, vagy pedig ilyen-olyan indokkal (azt nem nehéz találni) előállított munkatársainkat kell kimentenem vendégszeretetük alól.

Ebédidő is van, ápolni kell a társadalmi kapcsolatokat is, javaslom, kapjunk be valamit. Ő mondja a helyet, én állom a cehhet, megyünk. Autóba ülve egyből nyúlok a biztonsági övért, megnyugtat: "Á, hagyd", s kiteszi bordó rendőrigazolványát a műszerfalra, kezreállóan. Ha netán... Pár száz méter után megvan az önkiszolgáló étterem, a TCO zárt városrésze szomszédságában, előttem az oroszt külföldiül beszélő fizet, a visszajárómat negyed óra elteltével az asztalunkhoz hozza a bodor hajú pénztároslány, az asztal tiszta, az ebéd finom, elég, rendőrhaveromról többen megtudok az ebéd végére, mint amennyire ismertem az egymás szomszédságában leélt évek során.

És feledhettem a buszmegállót is, kifurikázott velem a repülőtéri szállásomra...

Hurrá, nyaralunk!

...valóban örülnünk kéne, tombol a nyár, a szél sem fúj (ami itt azért ez, ha nem is rendkivüli, de nem túl gyakori dolog). Csakhát a jóból is megárt a sok.

Kemény volt a tél, kemény ez a nyár is, ezen a héten például minden nap 40-41 fok az előrejelzés, a reggelek is 28-29 fokokkal fogadnak. Most, amikor ezen sorokat írom, este háromnegyed kilenckor 37 fokot mutat a hőmérő. De legalább már sötétedik, nem tűz a nap. Napközben? Szerencsémre nem kell sokat a szabadban töltenem - ilyenkor áldom az eszem, hogy feladva az építőmérnökséget, informatikussá lettem... A szél? Mint amikor bedugod a fejed egy légkeveréses sütőbe... csak a próba kedvéért, tedd meg! A nap? Ruhán keresztül is leégeti hátad...

Kemény hely, kemény idők...

Minden tiszteletem nektek srácok, kint az építési területeken, a beton- és acélrengetegben!

Minusz 17

... öt napja 44 volt. Mára 27-et helyeztek kilátásba. Valami konszolidált helyen mérik, ami mérésre alkalmas, de a hőérzet az nagyobb. Mert ugye a hőmérsékletről beszélek...

Itt a nyár. Már áprilisban is melegebb volt a kelleténél, erre aztán a múlt hét még rátett egy lapáttal - szinte mindennap negyven és fölötte. Ezt itt délután ötkor mérik, általában akkortájt áll be a napi csúcshőmérséklet   (én a hivatalos előrejelzést nézem, kint terepen azért durvább a helyzet). Azidőtájt a reggel sem hozott igazi enyhülést, hét óra körül az étterem falán feszítő hőmérő rendre 28-30 fokokat mutatott. Celsiusban, persze, Európa ez kérem!

Megjelentek a felhők, elszórtan záporok teszik izgalmassá a szabadban dolgozó emberek életét. Nekem abból tünik fel, hogy esik, mert kopog. A légkondicionálóm tetején. Meg jobban látom a monitorom, sötétebb a háttérfényem, háttal ülvén az ablaknak...

Most igazán kellemes napoknak nézünk elébe az előrejelzés szerint (aki jobban preferálja a kevésbé egzotikus betűket, itt jobban jár). Az első neve szerint nekem gyanus, de a koordináta jó helyre mutat nagyjából: legalábbis a falut eltalálja, a jelzett helyen rozsdatemető, nemigen van ott meteorológiai állomás. Ehhez képest meglehetősen jó előrejelzéseket adnak, WYSWYG ez a javából, hogy stílusos maradjak...

Nappal a meleg, este meg a szúnyogok. Korántsem vannak annyian, mint tavaly ilyenkor, amikor reggelenként szúnyogszőnyegen léptünk ki a lépcsőházból. Cserébe viszont az a kevés is nagyon harap... Tegnap rászedtek. Este nyolc körül megyek haza, szúnyogellenőrzés: OK, kevesen vannak, nem kell a szúnyogriasztóval bajlódnom. A futáshoz. Mert ha nem is naponta, de úgy heti három alkalommal nekifutunk Csabával a sztyeppének, a naplemente eddig ott ért bennünket, bár mostanában már "világosban" hazaérünk. A nap is később bukik le a teljesen vízszintes horizonton, mi is hamarabb végignyargaljuk a bő öt kilométerünket...

Szóval vakmerő voltam.

Holnap nem leszek... Javasolták a hideg vizes zuhanyt, bevált! Ha nagyon összeharapdálnak a szúnyogok (igen, ezek itt nem csípnek, harapnak!), segít a hideg víz! Csak szokni kell, ugye...

Megszokások évadja...

Nyári örömök

Ma éppen a víztelenség az öröm tárgya. Főleg, hogy csak úgy gondolt egyet a vívezeték és megadta magát. Mindezt valahogy délután. És ismerve a helyi munkatempót... nos, vérmes reményeink nincsenek.

Ettől eltekintve azért igyekeznek kézben tartani a vizet. Mert útközben - ugyanis ide a víz a mendemondák alapján valahonnan a Volgából jön, az meg nem itt van, vessetek csak egy pillantást a térképre! - valami tárolókapacitás rendelkezésre állhat, mert napi háromszor két-két órára többé kevésbé azért jövöget a csapból.

Van hát most rohangálás, gyors fürdés - nekünk hármunkra jut egy fürdőszoba, de van, ahol ennél szorosabb a lakóközösség - vödör, lavór, üres üveg a csap alá, ki tudja...

És még a nyár el sem kezdődött...

Újabb nyár...

... amelyet ismét itt töltök... De legalább jól indult. Onnantól, hogy kiléptem a ház kapuján. No, de mire kiléptem! Mert egyre nehezebb elindulni. Mert otthon - is - szükség van az emberre. Mert az embernek is szüksége van az igazi otthonra. Mert nélkülünk szalad el az otthoni életünk. Már akinek van egyáltalán még otthoni élete sok-sok év távollét után...

De legalább az utazás vigasztalt. "Maga eddig az első a nyolc utasból" - üdvözöl a határőr, amikor átlépem a határt a ferihegyi 2B terminálban. A gépen jól elférnénk, 180 helyre nyolc ember majd' Kazahsztán népsűrűsége... de a steward mégis a szárny tövébe ültet valamennyiünket, szép ez a hajtómű... Eleinte sajnálom ezt az ültetési rendet, de éppen Szentjakab fölött nyel el bennünket a felhő, a falu már megvolt, a házam fürkésztem, igaz, hétköznap dél körül senki sem integet a kertből. Gyönyörűek felhők, felülről még szebbek. Az élet napos oldala... Feledem is a szárnyat, a hajtómű látványát.

Kellemes utazás, laza ebéd, az elmaradhatatlan travelservice-s Balaton szelet (na nem azért Travel Service, mert fel lenne logózva, egyszerűen csak mindig van deszertnek, s velük repülünk), s bő három óra után már szállunk is le.

Készültem időjárásból, harmincöt fok, felhős idő. A pilóta 15 fokról beszél, nézünk is egymásra, míg jön a lépcső, fázósan feszengünk szandálban, shortban, pólóban. Ajaj, ezt benéztük!

Lépcső a helyén, ajtó tárva s mellbevág a fülledt szubtrópusi hőség. Úgy látszik, mégiscsak a pilóta nézett mellé.

Ilyen gyorsan még nem léptünk át kazah határt, nem kaptunk meg csomagot, nem vackoltunk be távutazásra alkalmatlan, de legalább légkondicionált autóbuszainkra. S öt óra nem-kéjutazás után álomra hajthattam fejem kedvenc Devonomban...

Welcome to Tengiz!