2009. december 14., hétfő

Múlnak a hetek...

Igen, már túl a felén...
Nem kapkodtam el az írást, pedig lett volna mit. Nos, amit lehet, pótolok. Ha nem is sorban, időben, végül is nem feltétlenül minden időben egymásra épül. Oké, tudom, ez egy napló... de legalább ennyi előnye legyen, ha már elektronikus.

Tehát túl a felén, pár napja laptopról, a lakásból. Sokan azt mondjátok, "Na és?". Hát "és"! Mert először is kellett egy laptop. Én azon kevés informatikus közé tartozom, akinek sohasem volt laptopja. Korábbi munkahelyem nem tartotta fontosnak - pedig hányszor is jól jött volna az ügyfelekhez kiszálláskor! - én meg inkább három gyerekem (fel)nevelésére összpontosítottam anyagi erőforrásaimat... Így maradtam hát laptoptalan...

De eljött az én időm is, új cégem meglep. Vagyis én magamat, a cég a pénzt adja, én meg a kitartást, türelmet, állhatatosságot... én lennék itt a fő-informatikus. Mert, ugye, ha már ketten vagyunk, legyen egy "fő" is....

Nos, laptop. Elmesélem. Tehát. Eleinte nem is laptop, hanem egy bika asztali gép. Úgy jó igazán fejleszteni, ha lát is az ember: legyen nagy a képernyő. Megyek a boltba, a jó kis konfigom összeállítva, előző nap töltöttem le az árlistát. Tőlük. Mutatom a Sales Managernek, nőből van, de hát egyenjogúság ugye, még itt egy cinegelépéssel Európa határán túl is, így hívják, ő meg sorolja, mi nincs belőle. "De hát tegnap még..." - próbálkozom. Már hozzák is, ami van: két alaplap, integrált grafikus vezérlő, valami G41 csippel. Na, jó, akkor talán hagyjuk is, mondom, mielőtt az egész raktárkészletet kivarázsolják elém az asztalra. De vigasztalnak, s cibálnak a virtinhez - mert itt notebookok szépen be vannak zárva a vitrinbe, hozzáérni, bekapcsolni nem lehet, csak gyönyörködni: múzeum ez! - s ajánlgatnak egyet, valami Gateway, 180 ezer helyi pénz helyett már 150-ért vihetem. Nézem, nézem, hát nem. De azért megjegyzem, P7807u FX, valami ilyesmi.

S elmentem. Se gép, se semmi.

Hazamegyek, utánanézek, mi a manó ez az Acer Gateway gép? Először nyilván az otthoni Teréz körúti, Váci úti webáruházakban, Acer akad, Travelmate, Aspire, no de Gateway?! Aztán kicsit felszabadul elmém, s megvan! Az Acer tavaly felvásárolta a Gateway-t, s így itt-ott az utóbbi gépeinek neve elé odabiggyesztik az előző nevét is. Tehát a Gateway kell nekem! S lőn világosság!

Ketten vannak a boltban, testvérek. Az egyik fiatalabb, erősebb a szive, de nem annyira nagyképű. A másik egy lépéssel erőben lamaradva, no, de ehhez akkora az önbizalma, hogy csak na! Nagy arc... Addig-addig ajánlgatják, mire belátom, egy ilyen erejű laptop, a 17 colos, 1980*1050-es felbontásával, VT-s C2D P-sorozatú procijával, jó desktop replacement kis fejlesztő gépem lesz nekem! Már csomagolok, hogy megyek, mire jön az e-mail: bocsika, de a másik sales manager már napokkal ezelőtt eladta valakinek, és nem szólt. De a vitrinben még ott van, az én sales managerem orra előtt....

Hát így nem lett nekem desktop replacement kategóriájú laptopom mintegy 180 ezer HUF-nak megfelelő helyi pénzért...

A nem "fő" informatikusnak ellenben lett egy, na milyen is? Igen, igen, Acer Gateway, jól tippeltetek! NV5810u, szép kis gép, csak most én nyúzom egy darabig, "tesztelem". S tudjátok, mi ebben a kis gépben a legcsodálatosabb? Nézzétek meg a billentyűzetét! Minden rajta van, szép nagy billentyűk, jó mozgásuk, szép a képe... rendszert adminisztrálgatni, virtuális tesztgépeket futtatni, adatmenteni, szabadidőt hasznosan eltölteni - remélem jól választottunk...

... s amíg összejön az én gépem, ha befejeztem ennek a tesztelgetését, majd esténként is visszajárok az irodába a jó öreg P4-es, másfél gigás memóriás, 40 GB merevlemezes, 17 colos monitoros régi gépemhez, s nyomatom a Visual Studio 2008-as, ASP.NET-es, SQL Server 2005-ös, sharepointos integrált vezetői információs rendszerem fejlesztését...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése